A bluesharmónikás

Műfaj: SlowBlues Szöveg: Baráth Zsolt (LyricsFriend66) ISRC HU-DTL-26-00034 Fontos megjegyezni! Az eredeti dalszövegek AI nélkül, csak tőlem származnak! Ez az én szellemi tulajdonom, az én egyedi gondolatom. Az AI zene csupán egy eszköz, ami segít ezt a hangot bemutatni a világnak. Web: https://msborder.eu/dalszoveg/ #music #song #blues #bluesmusic #slowblues #dalszöveg #zeneszöveg #AI zene #AI énekhang Dalszöveg: A hegy, sziklás völgye, mint egy mélyre ásott sír Tejfehér köd hömpölyög, a fenyők ága sír Magányos farkas üvölt a megfagyott hegyen Rozsdás vonat hozta őt el, hogy itt, csodát tegyen Világít egy füstös kocsma, egy olajlámpa ég Sorsok fagynak jéggé itt lent, télvíz idején Zsebébe nyúl, egy fém csillan meg, mint tó vizén a hold Ragad a fagy, időt se hagy, hogy nehogy meggondold A harmónika sír, mint a láncra vert eb Csalódott szívén a legmélyebb seb Kedvese csókja, mi távol maradt Itt zenél sírva, mint..., ágrólszakadt Csak fújja a bluest, hogy a nagy hegy is zeng A fémből a bánat is el-elmereng Nem számít füst, és nem számít zaj Harmónika-blues, közte embermoraj Minden hang egy nehéz kő, mit a folyó mélyre ránt Úgy sajog a dallam, mint megnyitott seb, mi fáj A hangszerből a feltörő jaj, a lélek sóhaja Nincs olyan hang, mit a hegy visszhangja, visszatartana A harmónika sír, mint a láncra vert eb Csalódott szívén a legmélyebb seb Kedvese csókja, mi távol maradt Itt zenél sírva, mint..., ágrólszakadt Csak fújja a bluest, hogy a nagy hegy is zeng A fémből a bánat is el-elmereng Nem számít füst, és nem számít zaj Harmónika-blues, közte embermoraj Hirtelen a kocsma zaja, mint a száraz ág, megroppan Vizespohár, wiskeysüveg, néma..., meg se koccan A levegő is megáll egy percre, mint vihar előtt a vad A harmónika fájdalmára..., a beszéd elakad Hosszan zeng az utolsó hang, mint, lassan kihúnyt parázs A kínzó üres feszültségtől megnémult a bagázs Egy jó pár hosszú pillanatig nem mozdul az élet Mintha a kinti, fagyott földbe fúlna, tízezernyi lélek És felrobban a hangos vastaps, ahogy vihar csap a völgyre Ki emlékszik a kis ideje, elénekelt csöndre A zenész nagyon mélyen hajol, mosoly csillog ajkán Az italt nézi könnyes szemmel..., a pohár..., alján