Az álom

Verse 1 Az álom néha csendben jön felém, a természetnek legszebb ajándéka. Megnyílik ilyenkor a vágyak útja, ahova nappal nem visz el a lábam. A szegény ilyenkor nem fázik már, nem éhezik, nem húzza vállát lánc. Bíbor ruhában lép a fénybe, puha szőnyegre, szebb világra át. Pre-Chorus És minden lélek más felé száll, ahol a szív már nem talál határt. Refrén Álomban szabad az ember, nem fáj a múlt, nem szorít a rend. Álomban minden lélek könnyű, ott minden vágy élhet és lehet. Álomban tiszta a világ, a fény a szívre újra rátalál. Álomban én is útnak indulok, ahol a bilincs végre széthasad. Verse 2 A király álomban nem ítél, nem sújt, nem dönt, csak pihenni tér. Nincs hatalom, nincs zaj, nincs teher, a nyugalom szelíd tengerén. Az ifjú álomban végre ott lehet azzal, kiért titokban ég a lelke. Tiltott szerelem már nem tilt semmit, csak összeforr két forró szív a csendben. Pre-Chorus Ott minden lépés fénybe ér, s ahol a vágy él, ott nincs több kérdés. Refrén Álomban szabad az ember, nem fáj a múlt, nem szorít a rend. Álomban minden lélek könnyű, ott minden vágy élhet és lehet. Álomban tiszta a világ, a fény a szívre újra rátalál. Álomban én is útnak indulok, ahol a bilincs végre széthasad. Bridge Néha ott találom meg magam, ahol a nappal már nem segít. Hol a lélek végre felsóhajt, és a világ nem fél a semmitől. És érzem, hogy belül van az út, mi végül felold minden láncot… Ha álmodom, bennem ébred újra minden nemzet szabad kiáltása. Refrén (Final) Álomban szabad az ember, és egyszer talán ébren is lehet. Álomban én is útra kelek — rabnépek láncát töröm szét veled.