Bennem nem csend van

Nem vagyok fény… ne várj ragyogást Ami bennem él, az nem látványosság Ez nem nyugalom… ez kontrollált káosz Ha közel jössz, érzed – ez nem játék, ez válasz Nem kirakat-élet, nem filterezett kép Nem poszt, nem like, nem eladható lét Amit látsz rajtam – az túlélő mechanika Nem tanított senki… ez ösztön, nem praktika Nem kértem pályát – mégis végigmentem Ahol más visszafordult, én ott benn ragadtam csendben Padlón tanultam meg állva maradni És mikor minden omlott – nem volt kit hibáztatni Nem trend vagyok – hanem következmény Minden veszteségem egy új törvénnyé lett benn Nem másolok – mert nincs mit átvennem Amit én cipelek… azt nem bírnád el helyettem Sebekből építettem vázat magamnak Mosoly az arcon – belül romok maradtak Egy hadsereg bennem – múltból verbuvált Minden fájdalom egy újabb rangot adott rám Volt hogy eltűntem saját fejemben Volt hogy napokig éltem csak reflexben Volt hogy magam ellen fordult a testem De mégis én maradtam – amikor más már nem Ne kérdezz… csak nézz Ne érts meg… csak érezz Ez nem sztori… ez tény És én ebben lettem kemény Ez nem szerencse – ez túlélő ösztön Ez az, mikor felállsz, még ha minden összedőlt körben Ez az, mikor nincs már semmid, csak te De abból építesz új rendszert fejben Ez nem játék – ez élet szinten zajlik Szétvág, de benned valami mégis hajt itt Egyedül mész – nincs kéz, ami húz És a végén már hozzád senki nem nyúl Nem vagyok hideg – csak levágtam a zajt Nem minden ember érdemel bizalmat vagy bajt Volt aki közel jött – aztán vitt, amit látott Volt aki mosolygott – de közben hátba vágott Túl sok arc, túl sok maszkkal Túl sok szó, ami mögött nincs tartalom, csak vak zaj Én már nem hiszek a szépen csomagolt szarban Mert láttam, mi marad, amikor lehull a takar Nem kell taps – nem kell reflektor Nem kell ígéret, ami mögött nincs vektor Amit felhúztam – az bennem él Nem viszi el senki, akármit beszél Nem adok többet – csak ami jár Mert tudom már, hol kezdődik a belső kár Határ lettem – nem áldozat többé Aki próbál közel jönni – az előbb-utóbb törné Ez nem stílus… ez állapot Ez nem póz… ez alap Ez nem divat… ez út És aki végigmegy rajta… az nem fordul vissza úgy Ez nem szerencse – ez túlélő ösztön Ez az, mikor felállsz, még ha minden összedőlt körben Ez az, mikor nincs már semmid, csak te De abból építesz új rendszert fejben Ez nem játék – ez élet szinten zajlik Szétvág, de benned valami mégis hajt itt Egyedül mész – nincs kéz, ami húz És a végén már hozzád senki nem nyúl Ha nem érted… nem jártál itt Ha nem érzed… nem törtél szét így Ez nem magyarázat… ez jelenlét És én ebben élek… teljes egészét