Pillangó

Pillangó - Szellemíró Szociopata vigyor 2026 szöveg: Szellemíró zene, előadás: Suno intro: A semmi közepén, hol a tartalom az üresség A létezést felváltják a tettek. A lélek levedli láncait, felszabadítja a testet Metamorfózis, egy csodálatos kezdet.   verse: Minden reggel úgy kelek fel, nem tudok már várni, A város felett szeretnék a felhők között szállni. Egy jól sikerült hibához is szuperhőssé válni, Kellene, de nem tudok és nem tudok már várni. A szobám falán szorgosan karcolom a strigulát, És beveszem, mert muszáj mind a három pirulát. Egyiket az álmokra, a másikat a vágyakra, A harmadikat azért, hogy a kettőt nehogy átadjam. Nem lehetek pillangó, nem szűnik a bábálom, Szárnycsapásom rettegik, hasonlít egy járványhoz. Az árnyékom sem bálványoz, mert jelentéktelen A jelenlétem, ezért lett a nevem névtelen. Azt láthatod bennem, amit magadban sem szeretnél, A születésem napján már egy tömegsírba temetnél. Nem hiányzik senki, mert sosem láttam semmit, Jó lenne már menni, nem csak létezni és ennyi.   refr.: Pillangó, pillangó, pillangó, Tárd ki szárnyad és repülj el!   verse: Az ébredéssel születnek az aktuális remények, Programom az nincs, a tervem mégis temérdek. A külvilág egy talány, nehéz képek nélkül álmodni, Szeretnék csak egyszer napkeltekor táncolni. Napról napra változni és követni a körforgást, Látni, hogy a világ mennyire lett színpompás. Élvezni az ízeket, lélegezni mélyeket, Érezni, hogy szárnyam alatt kopnak el a méterek. De forgolódok éberen, tetszhalott az állapot, Az egybefolyó semminek az egész lényem átadom. Mondanám, hogy fáj nagyon, de nem tudom, hogy milyen, Minden érzékszervem csak a belső hangra figyel. Ismerem a négy falat, mert ez az életterem. Sötétszürke, életlen, néma, élettelen. A magány falán üres képkeretek lógnak, Mint a bitófán a holtak, talán mindig is ott voltak.   refr.   verse:  E rabság olyan szabadság, mint az éberkóma, Nem kell halhatatlanság, így rálépek az útra. Szárnycsapásom sziluettje lesz az első jelenet, A múltam szabta keretet áthágja a jelenem. Változik a jelmezem, megérint az élmény, Az énkép nem fénykép, már egy útmutató térkép. Az úti cél nem állandó, el nem tévedhetek, A teljes képet nézem, nem egy cseppnyi részletet. Nem értek meg mindent, néha tagadom a tényeket, Úgy hozok fel érveket, hogy nem látom a lényeget. Felsülök majd néhányszor meg szerepeket játszok, Lehet, hogyha segítenék, néha napján ártok. Remélem, ha vége lesz és számot vetek magammal, Elégedett leszek minden végigjátszott kalanddal. Ha tévedek is leélek egy teljes életet, és élvezettel kémlelem az életképemet. refr.