Ujjaim hegyével utánad nyúlok,
még keresem azt a puha érintést.
Az éjszaka mélyén hozzád simulok,
de a hajnal hozza a szétválást, kísértést.
Dühöngő viharok égető tánca
költözött mélyre, a mellemen belülre.
Arcod azúrkék, tiszta zománca
meddig ragyog még sötétbe merülve?
Amíg a lüktetés átfut a testen,
s az életóra fáradtan kattog,
minden mozdulat nehéz a csendben,
s távolodnak a tőled kapott hangok.
Ez a mély vonzalom sosem ér véget,
fogadom neked, hogy melletted állok.
S ha a sorsom lezárja ezt az évet,
átölellek újra, és vigyázva várok.
