Szeretheted

Miért húz mélyre néha az élet, mikor a sorsunk szebb is lehetne? Mosolyt ígér az égi ítélet, s talán egy napon én jutok eszébe. Rügy fakad már, zöldül a rét, friss illatot sodor a szél, madárka zengi az ég kékjét, a tavasz súgja: „Sose félj!” Érzem: nemcsak a tavasz jött el, s a világ sem csak színesebb lett! Valami bennem is újra feleszmél, A szívem súgja: szeretheted! Igen, a szívem súgja: szeretheted! Virágok száz színnel ragyognak, szívembe lopva tiszta fényt, a napfény sugarai gyúlnak, s elűzik minden bús reményt. Párok lépnek kéz a kézben, édes a perc, a kedv szalad, régi tűz gyúl fel az érben, s a vén szív újra szárnyra kap. Érzem: nemcsak a tavasz jött el, s a világ sem csak színesebb lett! Valami bennem is újra feleszmél, A szívem súgja: szeretheted! Patak csobog, utat keresve, vihar után a csendet lesve... A fű illata száll felém, rám mosolyog a kék remény! Érzem: nemcsak a tavasz jött el, s a világ sem csak színesebb lett! Valami bennem is újra feleszmél, A szívem súgja: szeretheted! Új ritmusra kap... A vén szív újra szárnyra kap... Szeretheted.