Valami jön

Valami jön… megint… nem látom… de érzem… mint egy gyorsvonat… bennem… Zakatol a mellkas, nem kérdez, csak visz, nincs megálló, nincs fék, csak a belső krizis. Mosolygok kívül, bent meg szétszakadok, minden perc egy kör, amit újra lefutok. Felgyorsul a vér, mintha égne a pálya, minden gondolat egy újabb vágányra áll át. Nem tudom leállítani, hiába kérem, ez nem egy érzés már – ez egy rendszer bennem. Száguld a fejemben ezer darab kép, múlt és jelen egyszerre tép szét. Próbálok csendet, de zaj lesz belőle, mint mikor a vihar beszél a csöndből elő. És érzem… hogy robbanok csendben, mint egy árnyék a fényben, bennem… nem látod, de itt van velem, ez a gyorsvonat… féktelen… Bennem fut egy gyorsvonat – nincs megálló, nincs irány, hol az égig repít, hol a földig cibál. Egyszer fent, aztán lent – nincs köztes állapot, ez az, amit érzek… de nem mondhatom. Bennem fut egy gyorsvonat – zakatol a szívemen át, minden dobbanás egy újabb becsapódás. Ha egyszer megállna… talán csend lenne már, de addig csak rohan… és nem vár… Két arcom van – amit látsz, meg ami él, az egyik túlél, a másik szétesik rég. Nem gyengeség ez, hanem túl sok erő, amit nem bírok bent tartani, és kitör elő. Mint sínre rakott düh, ami nem kér utat, átrobog rajtam, és mindent itt hagy. Szavak nélkül is üvölt bennem a zaj, de kívül csak annyi: “minden rendben vagy?” Tudod milyen az, mikor nincs hova menni? Mikor saját magad elől próbálsz elrejteni? De minden gondolat visszatalál, mint egy vonat, ami mindig ugyanoda jár. És érzem… hogy robbanok csendben, mint egy árnyék a fényben, bennem… nem látod, de itt van velem, ez a gyorsvonat… féktelen… Bennem fut egy gyorsvonat – nincs megálló, nincs irány, hol az égig repít, hol a földig cibál. Egyszer fent, aztán lent – nincs köztes állapot, ez az, amit érzek… de nem mondhatom. Bennem fut egy gyorsvonat – zakatol a szívemen át, minden dobbanás egy újabb becsapódás. Ha egyszer megállna… talán csend lenne már, de addig csak rohan… és nem vár… Nem látod… de bennem háború van, minden nap egy csata, amit újra futok. Nem kérek sajnálatot – csak egy perc nyugalmat, de a csend nálam luxus, amit nem adnak. Fájdalmam a motor, haragom a benzin, lelkem ég – de még mindig itt vagyok, ez az én win. Ha össze is török, újra összerakom, mert én nem menekülök – én végig tolom. Bennem fut egy gyorsvonat – de most már én vezetek, nem csak utas vagyok, hanem irányt keresek. Lehet kisiklik néha, lehet újra fáj, de már nem menekülök… én állok bele, állj. Bennem fut egy gyorsvonat – de nem visz el már, én mondom meg neki, merre van a határ. És ha egyszer megáll… nem félek majd tőle, mert addigra én leszek… erősebb nála. Most még rohan… de egyszer megáll… és akkor végre… csend lesz… talán…